Tegnap délután, mikor hazaértem a munkából nekiálltam sütni. Feszültséglevezetésként sem utolsó elfoglaltság és emellett még az is motivált, hogy múlt hétvége óta állt a hűtőmben egy csomag túró. Túrós palacsintát akartam csinálni tejszínes mártásban megsütve, de azután elmaradt, a túró pedig megmaradt. Eszembe jutott, még napközben, hogy nemrégiben az egyik Nők Lapjában (talán Szántó Dávid volt rajta) láttam egy túrós-szőlős rétesreceptet Lajos Maritól. Ritkán szoktam a receptjeit használni, de ez valamiért megfogott. Nem túl munkás az elkészítése, hamar megvolt.
A végeredmény: hát részemről egy szeletet ettem, mégsincs már belőle. Igaz az Uram vitt magával egy nagy adagnyit munkába, én a gyerekeket kínáltam meg a saját adagomból a suliba és anyunak kivittük a maradék szeleteket. (Nemrég telefonált és mondta, hogy neki nagyon ízlik és alig van már belőle.)
Szőlős-túrós rétes (Lajos Mari receptje)
A hozzávalók 3 rúd réteshez vannak megadva. Egy rúdhoz 4 réteslap használatát írja a recept.( Én rendetlen voltam, és kevés volt a lapom, csak két laposat csináltam, de hiányzott hozzá a plusz 2, úgyhogy javaslom maradjon a 4)
A lapokat egy benedvesített, de alaposan kicsavart, tiszta konyharuhára terítjük és megkenjük-pötyögtetjük laponként ( a felsőt is) az olvasztott vajjal vagy margarinnal.
Ezután jön a töltelék:
-10 dkg túrót alaposan (robotgéppel) kikeverünk 4 dkg puha margarinnal. Egyenként hozzáadjuk 3 tojás sárgáját, fél citrom reszelt héját, 1 dl tejfölt (lehetőleg 20%-os legyen).
A 3 tojásfehérjét 8 dkg kristálycukorral és egy csipet sóval kemény habbá verjük, majd apránként hozzadjuk a túrós masszához. Végül szitálva hozzáadunk még 5 dkg lisztet is.
A fenti módon előkészített réteslapra a töltelék egyharmadát úgy helyezzük rá, hogy a széleken mindenhol 3-3 cm-t kihagyva a felénk eső harmadra terítsük szét. A két szélét hajtsuk a töltelékre, majd óvatosan, a konyharuhát segítségül véve tekerjük fel szorosan a rétest.
A tepsibe úgy helyezzük óvatosan, hogy a hajtogatott része kerüljön alulra és azonnal kenjük meg olvasztott vajjal vagy margarinnal. (hogy ki ne száradjon)
Ugyanígy járunk el a másik két rúd rétessel is.
A sütésnél: forró sütőbe helyezzük és így magas lángon süssük 10 percig, majd vegyük vissza a lángot 180 fokra egyhe pirulásik süssük még kb. fél óráig.
Két megjegyzést is fűzött hozzá a recept szerzője:
1. előfordulhat, hogy megreped a rétes és kifolyik egy kevés töltelék, nem baj.
2. Ez a süti, csak frissen mutatós és finom, mert hamar megereszkednek a lapok. (Ezt én is tanúsíthatom) Ezért azt javasolja, hogy ha nem fogy el gyorsan, csak egy laza tüllernyővel (nekem fogalmam sincs mi ez, de mások talán okosabbak) takarjuk le, hogy levegőzhessen.
Saját tapasztalatom: rétest sütni nem könnyű, inkább strapás feladat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése