2008. február 3., vasárnap

Üdítős sütemény


Ez a süti már olyan régóta tartozik a családi repertoárunkba, hogy már nem is emlékszem arra, honnan, kitől kaptuk meg a receptet. Tény azonban, hogy nagy kedvencünk és gyakran kerül terítékre ünnepeken, de akár szimpla hétvégeken is.

Többször, több helyen találkoztam már ezzel a recepttel különböző más neveken is, mint például Fanta szelet, Mirindás kocka stb. nálunk üdítős szeletként vonult be a köztudatba.

Elég sok variációs lehetőség van ebben a sütiben. A tésztája lehet sima vagy csokis piskóta. (én csináltam már így is, úgy is, mindenhogy finom) Azután lehet vékonyabb a piskóta vagy vastagabb, attól függ hány tojásból készítjük és mekkora tepsiben sütjük. Sőt! Lehet ünnepi alkalmakra kerek tortaformában is elkészíteni, nagyon látványos lesz.

Azután ott a teteje, amit ugye a nevéből adódóan szénsavas üdítőből készítünk. Nekem a narancsos az igazi, de a nővérem pl. már készítette málnából is.Lehet vele próbálkozni, de szerintem valamilyen savanykásabb üdítő illik hozzá.

Üdítős sütemény

Tészta: sima vagy csokis piskótát sütünk, mondjuk 5 tojásból, de ezt aszerint döntsük el, hogy mekkor a tepsink és, hogy milyen vastag tésztát akarunk.

Én úgy szoktam, hogy a tojásokat egészben belütüm egy tálba, hozzárakok annyi evőkanál cukrot, ahány tojással dolgozom, azután robotgéppel 7-8 percig keverem, hogy jól felhabosodjon és sok levegőt vigyek bele. Ha kész, kanalanként hozzáadom a lisztet (szintén annyit, ahány tojással dolgoztunk) és fakanállal óvatosan, széles mozdulatokkal beledolgozom a tojáshabba. Ha kakaós piskótát sütök akkor egy kanállal kevesebb lisztet rakok és ahelyett jön a kakaópor.

Végül az előkészített vagy sütőpapíros sütőformában öntjük és előmelegített sütőben megsütjük.

Túrókrém: 2 csomag (fél kiló) túró, 25 dkg Rama margarin, 25 dkg porcukor

A puha margarint a porcukorral robotgéppel habosra keverjük, majd hozzáadjuk a túrót és azzal is egyneműre keverjük.

A kihűlt piskótára kenjük.

Teteje: 7 dl SZÉNSAVAS üdítő ( alapból narancsos), 2 csomag főzős vaníliás pudingpor, 1 evőkanál cukor

A pudingport elkeverjük a cukorral és felengedjük az üdítővel, majd folyamatos keverés mellett zselészerű krémet főzzünk belőle. Amikor már bugyog és jó sűrű, akkor levesszük a tűzről és hagyjuk kicsit hűlni, mert ha túl melegen tennénk a sütire lefolyna és vinné magával a túrókrémünket is. ( saját tapasztalat)

Szóval, ha már kicsit hűlt, óvatosan adagolva rátesszük a süti tetejére. Egyszerre inkább kisebb adagokat rakjunk és azt egy késsel vagy spatulával oszlassuk szét.

Ha ráraktuk mindet, tegyük egy órára hűtőbe, utána szeletelhetjük és tálalhatjuk.

Nincsenek megjegyzések: