2008. február 18., hétfő

Egy lencsesaláta emlékére

Aki azt várta, midőn megnyitotta ezt a bejegyzést, hogy egy klassz lencsesaláta receptjét olvashatja, annak csalódást kell okoznom.

Történt, hogy életemben először- a tavalyi évünk viszontagságos anyagi körülményei miatt- lencsevásárlásra adtam a fejem, arra gondolván ha valamikor, hát most muszáj, hogy minden babonát, varázsszert bevessünk.

De mit készítsek belőle? A lencsefőzeléket, lencselevest elvetettem arra gondolva, hogy úgysem leszünk elsején éhesen, ezért a választásom inkább egy lencsesalátára esett. A receptet a Vidék ízében találtam és nagyon jól hangzott. Egy ecetes salátalében a megfőtt lencseszemek, snidlinggel, lilahagymával dúsítva.

Nagy hiba volt, hogy nem gondoltam arra, hogy emellé illene valamit még enni. De a fő baj nem ez, hanem az, hogy az epém- a lassan kéthetes trakta után- hangosan vísított már akkor amikor megérezte a hagymás lé szagát. A többiről pedig már ne is beszéljünk. Lényeg a lényeg- legyűrtem pár kanállal, nagy keservesen, többet nem bírtam, nem mertem.

Az Uram az én kedvemért, no meg a pénztárcánkért nagy fintorogva bevállalta, hogy eszik belőle. Pár kanál után azonban komoly arccal közölte, hogy az ő epéje (amivel mellesleg eddig soha semmi baja nem volt, le is kopogom) egyfolytában azt kiabálja, hogy" Jani, ne egyél ilyet többet!" Mit volt mit tenni megadta hát ő is magát.

Utószó

Egyetlen reménysugarunk maradt. Történt ugyanis,hogy volt egy szerencsebambuszom. Tudjátok az, amit vízben kell tartani. Nos az enyém szép lassan elindult a sárgulás útján. Minden megpróbáltam, semmi eredmény. Végül egy internetes cikk hatására elültettem földbe. No ekkor az akkor már száraz törzsén lévő egyetlen hajtás elkezdett nőni felfelé, de amúgy semmi jele nem volt, hogy javulna a helyzet.

Tegnap azonban az Uram észrevette, hogy a föld alól tör elő egy új sarj. Szerinte ez a mi feltörésünket is jelképezi, így a 2008-as évben. A próféta szóljon belőle.

Szóval így történt, hogy mi idén nem lencsében, hanem bambuszban utazunk.

Nincsenek megjegyzések: