Ez egy tipikusan olyan édesség, amiről azt gondoljuk, hogy milyen nagyon bonyolult lehet elkészíteni. Közben pedig igazándiból semmi bonyolult vagy különleges trükk vagy tudomány nem szükséges hozzá.
Egyszer régebben már csináltam, akkor a tésztát a habroló formáimra tekergettem fel, így mini kürtőket kaptam. A múlt héten azonban a desszert eu receptverseny pályaművei között nézelődve ismét kedvem támadt hozzá.
A tészta receptjén nem változtattam, viszont a sütésnél és kenésnél eltértem az ott leírtaktól. Én csak olvasztott vajjal kentem meg mielőtt a sütőbe raktam és megszórtam kristálycukorral. (kipróbáltam porral is, ahogy írják, nekem nem jött be). Mikor már kapott egy kis színt újra lekentem az olvasztott vajjal és szórtam még rá cukrot.
Nagyon finom lett. A cukrot persze lehet dúsítani fahéjjal, apróra vágott dióval, mogyoróval vagy ezek darált változatával is.
Frissen az igazi. Készülj fel arra, hogy el fogják kapkodni, én is alig tudtam megmenteni addig amíg lefényképezem.
Ja! Még valami. Figyelj arra, hogy amikor a tésztát a formára ráhelyezed, kb. egyforma vastagságúak legyenek a csíkok, mert ha itt-ott vékonyabb ott nagyon meg fog sülni. (Bár nálunk volt aki kifejezetten ezekre a ropogósabb részekre utazott)
Persze ahogy a képen látod, nemcsak őzgerincformára lehet tenni, én egy sima tortaformát is befogtam.
Az eredeti receptet bemásolom ide, de megnézheted itt is eredetiben, fázisfotókkal körítve.
Kürtőskalács házilag
Annyiban tér el az eredeti kürtős kalácstól, hogy őzgerincformán készül, így csak egy fél kürtőt formáz. Az íze viszont kárpótol mindenért! Elméletileg le lehet fagyasztani, hogy tovább elálljon, de ezt még nem volt alkalmam kipróbálni, mert rögtön elfogy.
Hozzávalók (2 rúdhoz)
A tésztához:
500 g rétesliszt
50 g porcukor
50 g vaj
2 db tojás
30 g élesztő
50 ml langyos tej (az élesztőhöz)
1 kávéskanál porcukor (az élesztőhöz)
250 ml tej
A tésztára sütés előtt:
60 g durvára tört dió
50 g liszt
75 g porcukor
A tésztára sütés közben:
50 g vaj
50 g porcukor
50 ml víz
Az őzgerincforma megkenéséhez:
vaj vagy olaj
Elkészítés
1. Az élesztőt a kávéskanál porcukorral és a 0.5 dl langyos tejjel egy kis csészében felfuttatjuk. A tészta hozzávalóit egy tálba mérjük, hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt.
2. A tésztát bedagasztjuk, hogy szép egyenletes legyen - kb 15 perc. Ha kész, meghintjük a tetejét simaliszttel, konyharuhával letakarjuk és meleg helyen kelesztjük 30 percig.
3. Míg kel, a durvára tört diót összekeverjük a liszttel és a porcukorral.
4. Előkészítünk 2 db őzgerincformát a sütéshez, mindkettőt megkenjük olajjal vagy vajjal.
5. A megkelt tésztát gyúródeszkán átdolgozzuk és 2 egyforma nagyságú cipóra osztjuk. A cipókat egyenként 0.5 cm vastagságúra nyújtjuk és 2 cm széles csíkokra vágjuk. A csíkokat a vajazott formára rakjuk úgy, hogy a szélüknél takarják egymást.
6. A tészta felületét megkenjük a diós masszával. Az így előkészített tésztát még 20 percig kelesztjük.
7. Előmelegített légkeveréses sütőben 3. rácson 170 C-on kezdjük sütni. Közben előkészítjük a vajas mázat, amivel sütés közben fogjuk kenegetni a tésztát. 100 g por- vagy kristálycukorból, 1/2 dl vízből és 50 g vajból készítünk keveréket, ezt felfőzzük. 15 perc sütés után a tészta tetejét meglocsoljuk a cukros mázzal, ekkor a keverék felét használjuk fel. További 10-15 perc sütés után újra megnedvesítjük a tészta tetejét a cukros mázzal. Ezután készre sütjük a kalácsot.
8. Fontos, hogy a kész kalácsot a formán hagyjuk kihűlni, ebben az esetben megtartja szép híd alakját a formáról való levétel után is. Tetejére porcukrot szórunk és nagy szeretettel kínáljuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése