Az előbbiekben már írtam az előszülinapi prototípus tortáról, következzék most az igazi, eredeti. Mert ugyebár hiába volt az előünneplés, a nagy napon is kijárt a torta. AZ IGAZI. Az Uram kérésére ez volt a gesztenyés-tejszínes torta. Merthogy az a kedvence. Bár a héten már a fülén is az jött ki, mert egyedül kellett megennie az egészet, mert én ki nem állom a gesztenyepüré ízét. De ő ezt választotta, én pedig megcsináltam. Megjegyzem, életemben most először gyártottam ilyet. Két receptet dolgoztam össze, az egyik a konyhai naptáromon volt, a másik pedig a sütik-képpel topic M.Pistijétől való. Az ízéről a fenti okok miatt nem tudok első kézből beszámolni, de az ünnepelt szerint nagyon finom volt.
Gesztenyés-tejszínes torta
1. Süssünk 6 tojásból egy csokis piskótát. ( Nem írom be az elkészítését, ha valakinek nem megy a Fekete-erdő tortánál megtalálja.)
2. Ha kihűlt vágjuk 3 felé.
3. A krémhez Hulalát használtam, így cukrot nem raktam bele, mert a gesztenyepüré is édesített. Szóval kb. fél liter Hulalát felvertem. Mikor már majdnem felverődött, hozzáadtam darabonként a kiolvadt gesztenyemasszát és így együtt sima, kemény gesztenyés habbá kevertem őket.
4. Összeállítás: piskótalap-gesztenyés tejszínkrém-gesztenyemassza (reszelve vagy vékony lapokra vágva)-piskótalap-gesztenyés tejszínkrém- gesztenyemassza-felső lezáró piskótalap- gesztenyés tejszínkrémből díszítés+dekorálás fakultatívan
Megjegyzés: 2 csomag gesztenyemasszát használtam fel. 1 ment a krémbe, egy pedig a rétegek közé és a díszítéshez.
Akinek van krumplinyomó szerkezete, az könnyebben tud szép "gilisztákat" gyártani a masszából.
A dekorálás nem lett túl szép, mentségemre szóljon, hogy a torta összerakására-hétköznap lévén- mindössze fél órám volt.
1 megjegyzés:
Elkészítettem, ISTENI! Köszi a receptet!
Megjegyzés küldése