Csütörtökön új tagokkal bővült kiscsaládunk. Két kismacskával. Egy nagyon kedves kolleganőméktől hoztuk el őket. Nagyon édesek, csak ne lenne az a mániájuk, hogy a lábunk alatt rohangálnak. Lassan már nem is merjük lépés közben emelni a lábunkat, ha a közelben vannak, inkább csak csoszogunk, nehogy agyontapossuk őket. (Sajnos van már ilyen téren rossz tapasztalatunk) Nos, de a lényeg, hogy a macskákhoz-bónuszként- még kaptunk egy szatyornyi finom kékszőlőt. Az én drágám rögtön mondta is, hogy mi lenne, ha ebből gyümölcskrémest csinálnék. Ráálltam: egy feltétellel. Ha ő bögyörgeti le a szőlőszemeket. Bevállalta, én pedig délután megsütöttem a szőlős krémest.
Szőlős gyümölcskrémes
- Sütöttem egy piskótát 4 tojásból 20*30-as tepsiben. A tojásokhoz tettem 4 evőkanál cukrot, majd habosra kevertem robotgéppel, addig amíg ki nem világosodik a hab és jól fel nem emelkedik. Ez kb. 7-8 perc. Ha kész akkor fakanállal belekeverek 4 evőkanál lisztet és egy fél csomag sütőport. A kivajazott, kilisztezett tepsibe öntöm és megsütöm.
- Krém: 1. rész: Egy lábosba tesszünk 4 dl tejet , 2 csomag vaníliáscukrot. Felforraljuk.
2. rész: Egy tálban 5 tojássárgáját 5 dkg cukorral, 10 dkg liszttel és 2 dl tejjel simára keverünk.
3. rész.: Az 5 tojásfehérjét 10 dkg cukorral gőz felett kemény habbá verjük. (Én lusta voltam és csak simán, gőz nélkül vertem fel)
- A tojássárgás lisztes keverékhez folyamatos keverés mellett hozzáöntjük a forró vaníliás tejet, majd az egészet visszatesszük a tűzre és folytonos keverés mellett sűrű krémmé főzzük.
- Ha kész, levesszük a tűzről és amíg forró részletekben hozzáadagoljuk könnyed mozdulatokkal a felvert tojásfehérjehabot. Kicsit hagyjuk hűlni, mert ha nagyon melegen tesszük a tésztára szétfolyik az egész.
- Végül a kisült, kihűlt piskótára szórunk egy kevés zsemlemorzsát. ( Ne ázzon el a szőlőtől és a krémtől), majd egyenletesen elosztjuk rajta a megmosott és megszárígatott szőlőszemeket, végül a vaníliakrémet is a tetejére halmozzuk.
- Díszíthetjük piskótamorzsával, szőlőszemekkel.
- Hűtőben dermesszük pár órát.
Nem fogjuk tudni olyan szabályos, elvágólagos kockákra vágni, mint a cukrászdai rokonait, mert azokban van egy nagy adag zselatin. Ez olyan jó kis házias jellegű, csudafinom gyümölcskrémes. És íme a macskuszok:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése