Kata szelet és egy majdnem V.K. F. nevezés

Blogírói pályafutásom úgy indult még a nyár közepén, hogy az nlc-s fórumokat olvasgatva, a lányok ajánlottak egymásnak gasztroblogokat. Kíváncsiságból rákattintottam párra és nagyon tetszettek. Így kezdett el bennem is érlelődni a gondolat, hogy talán én is írhatnék egy ilyet.Természetesen folyamatosan olvasgatom mások blogjait azóta is. Vannak amelyek azért állnak közelebb a szívemhez, mert az írójuk nagyon szimpatikus, van ahol olyan hétköznapi recepteket találok, amelyet én is szívesen készítek, van amelyeket pedig pont a különleges ételek, útiélmények miatt olvasgattok. Szóval olyan vagyok a gasztroblogokkal, mint Gombóc Artúr a csokikkal...

Hogy, hogy is jön ez a Kata szelethez? Nos pár hete olvasgatás közben rábukkantam a V.K.F. X. fordulójának kiírására. Máskor is szívesen böngésztem a pályamunkák között, sőt játszom a gondolattal, hogy egyszer majd én is felnövök a " nagyokhoz" és benevezek erre a szerintem nagyon jó , játékos főzőversenyre.

A mostani forduló kiírásakor is elgondolkodtam tehát, hogy melyik a legmeghatározóbb gyermekkori ízélményem? Mi is jut eszembe erről először. Torlódtak a gondolatok és a receptek a fejemben, azután valahogy teljesen ki is ment a fejemből. Múlt héten azután -teljesen spontánul, minden hátsó szándék nélkül- Kata szeletet sütöttem. Már a habot kentem rá, amikor bevillant. EZ AZ! Ha valami akkor ez egy igazi gyerekkorból hozott íz.

Hosszú éveken át, minden jeles alkalomkor ott kellett álljon az asztalon, mert anélkül nem volt ünnep az ünnep. Bármikor megkérdezték tőlem: na mit süssünk, mindig az volt a válaszom: Kata szeletet. Már mindenki unta és új sütiket vett volna fel a repertoárba, de én ragaszkodtam hozzá.

Emlékszem a karácsonyt, húsvétot megelőző napra, amikor már ott puhult a kamrában, de nem lehetett megvágni. Igazi ünnepi pillanat volt, amikor anyu levágta a széleit és odaadta.

Szóval igen én azt hiszem, ezzel neveznék a V.K.F. jubiláló X. fordulójára.

Kata szelet

Tészta: 50 dkg lisztet, 15 dkg zsírral, 15 dkg cukorral, 2 tojássárgájával és 1 csomag sütőporral összerakunk egy tálba. Annyi tejet rakunk, hozzá, hogy egy könnyen nyújtható tésztát kapjunk. Ha kész háromfelé szedjük és három lapot sütünk belőle.

Megjegyzés: Nekem nem volt zsírom, úgyhogy margarint használtam. Anyu kérdeztem, hogy mennyivel többet tegyek, azt mondta, bátran tegyem bele az egész 25 dkg margarint, mert csak omlósabb lett tőle. Igaza lett.

Lustaságból még meg is puhítottam a mikróban egy kicsit a margarint és így nagyon könnyen összeállt a tészta és alig kellett hozzá tej.

Krém:

A legrosszabbul sikerült lapunkat összetörjük. (Kézzel, géppel vagy zacskóba téve klopfolóval-kinek, hogy tetszik).

A tésztamorzsához hozzáöntünk 1 dl vaníliás tejet (vaníliarúd-krőzusoknak, mezei halandóknak vaníliaaroma vagy vaníliáscukor) és 1 dl rumot. (ki lehet váltani rumaromával, de az nem az igazi).

Utána hozzárakunk 2 evőkanál baracklekvárt, 2-4 evőkanál cukrozatlan kakaóport (ízlés szerint), 10 dkg vajat és 15 dkg cukrot.

Ezt robotgéppel sima krémmé keverjük és a megmaradt két lapunk közé, egyenletes rétegben betöltjük.

Máz: 3 tojásfehérjét, 15 dkg porcukorral gőz felett felverünk, majd a sütire kenjük. (Először a fehérjékből felhőszerű habot keverünk utána adjuk hozzá a cukrot és kb. 5-7 perc alatt kemény habbá verjük. Vigyázzunk, mert ha túl forró a gőz, megfőhet a habunk. Amikor már jégcsapként lóg a hab a kiemelt habverőkarokon, na akkor már kenhetjük.)

A tetejét reszelt csokival vagy tortadarával díszítjük.

Másnapra puhul össze isteni finom omlós süteménnyé.