Előkarácsonyi ajándék magamtól magamnak, azaz elveszve a "dzsungelben"

Még mielőtt azt hinnéd, kedves Olvasó, hogy a dzsungelt a szó szoros értelmében kell venni, és a képzeletedben megjelenik egy lelkes gasztroblogerina tigrisbőrből készült ruhában, liánokon ugrálva ki kell ábrándítsalak. A dzsungel szót jelen esetben a karácsonyi vásárlási láztól átitatódott emberekkel tömött Tescora értem. És, hogy, hogy jön ez ide? Nos, mi is csatlakoztunk a tömeghez és elindultunk ajándékbeszerző körutunkra. Az első állomásunk volt a már fentebb említett műintézmény. Régóta bevett szokás már nálunk az Urammal, hogy, ha ilyen helyen járunk ( megjegyzem nem túl gyakran) egy időre kettéválunk. Rájöttünk ugyanis (pár kiadós vita után), hogy mivel az érdeklődésünk elég különböző vonalon mozog, felesleges egymást gyötörnünk, hogy kivárjuk, amíg a másik a 68. könyvbe is beleolvas vagy esetleg a 125. tök egyforma szerszámot vagy elektromos kütyüt bűvöli. Így azután mindenki szétnéz, vita nincs és utána megyünk intézni a közös dolgainkat. Szóval ez egy már bevált rítus nálunk, most sem változtattunk rajta. Az Uram lerakott a könyv és dvd részlegen, ő pedig elvonult a szerszámai közé. Igenám, csakhogy nem számoltunk néhány hibafaktorral. Elsősorban azzal, hogy hatalmas a tömeg. Ezen még túlléptem volna, de azután kb. a 25. percben elkezdtem türelmetlenkedni. Már megnéztem amit akartam, de férfiember sehol. Nyúltam volna a telefonomért és akkor jött a hideg zuhany, mikor bementünk, levettem a kabátom és a bevásárlókocsi első fakjába raktam a táskámmal és természetesen a benne lévő telefonommal együtt. Szóval ott álltam és vártam. Eltelt még 10 perc. (nekem sokkal hosszabb időnek tűnt) Végül úgy döntöttem, elindulok megkeresni, gondoltam jó eséllyel megtalálom a szerszámos részlegen. Nos, nem így lett, mert persze Murphy apánk törvénye szerint addigra ő is elindult, csak a másik oldalon és így kergettük egymást szépen. Nem ragozom tovább, a végére már cefetül éreztem magam és ott tartottam, hogy ciki nem ciki, odamegyek a hangosbemondóhoz és bemondtatom, hogy várom az Uramat, jöjjön már értem. Iszonyú rossz lehet elveszettnek lenni, úgy igazából, mert persze a mi sztorinknak happy end a vége. A 20. köröm után megláttam az utánam kétségbeesetten kutató férfiembert. Boldog összeborulás, még leszidni is elfelejtettem az örömtől, hogy megtaláltam. No és amiért ezt leírtam, az a vigaszajándék magamtól magamnak. Egy paprika tv-s dvd. Nekünk nincs( lehet, hogy jobb is, mert mindig előtte ülnék), úgyhogy kíváncsi vagyok milyen lesz. (mert megnézni még nem volt időm , így az ünnepek előtti hajrában)