2008. február 5., kedd

Adventi aprósütemények 3. - Citromos keksz


Büszkén jelenthetem, hogy harmadik helyezést értem el egy Tupperware házi receptversenyen, ezzel a sütivel. Amit amúgy tök véletlenül, ötletszerűen választottam ki és sütöttem meg. Az első helyezést egy hatalmas és gyönyörű Fekete-erdő torta vitte el- teljesen jogosan. Teljesen máshogy volt elkészítve, mint ahogy én szoktam, szerintem nem is ez a hagyományos recept, de a végeredmény egy isteni finom, könnyű torta lett. A recept beszerzése folyamatban van, szerintem a karácsonyi listámon (ha nem hamarabbin) rajta lesz. A második helyezett egy ostyás-őzgerincben sült süti lett. Abból nem ettem, úgyhogy sajnos, nem tudom, milyen volt, de biztos finom. A harmadik pedig az általam készített citromos keksz lett. Teljesen ad hoc módon jött, hogy ezt a receptet kipróbáljam, csak ahogy lapozgattam a könyveimet, újabb aprósütireceptek után kutatva, felkeltette az érdeklődésemet a citromos íze miatt. (az Uram jó barátja minden citromos édességnek) Semmi extra dolog nem kellett hozzá ( mert amúgy rosszul vagyok attól, hogy az aprósütik nagy százalékához vagy méregdrága hozzávalók kellenek nagy mennyiségben, vagy olyanok amikről mi délkeleti határszélen élők még nem is hallottunk. ), úgyhogy megsütöttem. Nagy sikert arattam vele, úgy kellett megmentenem pár darabot másnapra. Nagyon könnyű, omlós és üde, de mégis karakteres ízű aprósütemény.

A recept a Holló és társa kiadó Könnyen, gyorsan, finomat sorozatának: Karácsonyi sütemények gyerekeknek c. kötetéből való.

Citromos keksz

Hozzávalók: 12 dkg liszt, 10 dkg vaj, 4 dkg cukor, fél citrom reszelt héja, 1 csipet só, 1 tojássárgája

A vajat belemorzsoljuk a lisztbe, azután hozzáadjuk a sót, cukrot, citromhéjat és a tojássárgáját is. Gyors mozdulatokkal tésztát gyúrunk belőle, majd fóliába-zacskóba csomagolva 1-2 óráig hűtőszekrényben pihentetjük.

A sütőt előmelegítjük. A tésztát lisztezett felületen kb. fél cm vastagságúra nyújtjuk ( ne legyen túl vékony, mert nem igazán nő már sülés közben és ha túl vékony, akkor törni fog) és különböző formákra szaggatjuk.

Sütőpapírral bélelt tepsiben egymás mellé ültetve őket kb. 8-10 perc alatt aranysárgára sütjük őket.

10 dkg porcukorból és 2-3 evőkanál citromléből sűrű mázat keverünk és bevonjuk vele a kihűlt kekszeket.Díszíthetjük tetszés szerint, nekem kandírozott citromhéjam volt otthon. Hamar szárad. Nekem nem lett elég ez az adag, még egyet kevertem.

Jó tanács: a máz önmagában is finom savanykás, de ne nagyon torkoskodjunk belőle, mert könnyen megcsömörlünk tőle és a napunk további részét zöld tea kortyolgatásával leszünk kénytelenek tölteni.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon guszti ez a süti, és így utólag is gratulálok a helyezéshez :)
Szeretném megkérdezni, hogy mennyire formatartó ez a süti. Kaptam kis aprólékos kiszúróformákat és vadászom az olyan kekszeket, amik nem nőnek meg nagyon sütés közben. Ez is ilyen ?:) Előre is köszönöm!

Zsuzsi írta...

Szia!
Jó régen sütöttem ilyen kekszet, de nem az a deformálódós fajta. Nincs benne se sütőpor, se más olyan anyag amitől felfújódna. Úgyhogy szerintem nyugodtan kipróbálhatod az új kiszúróformáiddal. Remélem jól fog sikerülni. Üdv: Zsuzsi