Megőrültem

A címbeli felkiáltás az elmúlt napokban többször is elhangzott felém, csak éppen kérdő hangsúllyal. Bárki aki betette a konyhámba a lábát (pedig voltak egy páran),szemmel láthatóan komolyan kétségbe vonta az elmeállapotom épségét. Ugyanis, most amikor 40 fok körül stagnál a hőmérő, és minden józan gondolkodású ember konyhafrászt kap és messzire kerüli a gáztűzhelyet én 3 napja aprósüteményeket sütök folyamatosan. Igen, hülye vagyok, vállalom. Mentségemre szolgáljon, hogy nem saját részre készítettem ezt a mennyiséget, hanem ajándékba szántam anyunak. Hogy miért pont ezt? Nos, nem tudom, ki, hogy van vele, én szeretem az édességet (le sem tudnám tagadni), viszont, ha éppen rámtör az édesség utáni vágy(akárcsak a reklámban) én bizony nem érem be bármivel és ha nincs kedvemre való, akkor inkább nem eszem semmit. Persze van a másik típusú ember is. Nos ide sorolhatjuk szűkebb pátriámból anyut és az Uramat is. Ők, ha elkapja őket az ihlet, képesek a tortabevonót, a vaníliás cukrot sőt a szórócukrot is megenni. Ilyen előélettel nem csoda, hogy anyukám gyakran hív fel azzal a kérdéssel, hogy nem sütöttél valamit?

Ahogy közeledett a névnapja anyunak (Anna), úgy kezdtem el agyalni, mit is vigyünk neki. Az igazi ajándékot már 2 hete megkapta. (Egy parfümöt, amit elveimmel teljesen ellentétben hamarabb odaadtam)Igenám, de az ember csak nem állíthat be köszönteni üres kézzel. Itt jött a képbe a sütemény. Először csak egy fajta túrósra gondoltam. Azután rájöttem, hogy az (főleg ha vendégei is jönnek) hamar fogy, kevés, romlandó stb. Így azután eljutottam az aprósütik gondolatához, amire akár napokig is rá tud járni, eláll és finom is.Az ötlet tehát megvolt, következett a terv kidolgozása.

Először is ki kellett válogatni a sütiket. A töménytelen mennyiségű szakácskönyvből, újságból, fecnikről, internetről lementett receptekből ez nem is volt olyan egyszerű dolog. Mivel igencsak hónap vége felé járunk, az is szempont volt, hogy ne kelljenek hozzá drága hozzávalók, csak amiket otthon is meg lehet általában találni. Másik szempont volt, hogyha már ilyen őrültségre adom a fejem, hogy legalább nyújtani ne kelljen a tésztát, meg szaggatni, ennyivel is könnyítsek a dolgomon. Azután próbáltam különböző ízvilágokat válogatni, hogy ne legyenek egyforma, egyenízű pleccsnik, hanem változatosak. Hát mit mondjak nem volt egyszerű. Pár nap alatt többször is változtattam az eredeti terven, végül az eredetileg tervezett 4 fajtából hat lett. Szépen két dobozba rendeztem őket ( miután elmenekítettem őket az éhes tekintetek és mohó kezek elől). Ma délelőtt vittük ki anyunak és azt kell mondjam az öröme és meglepetése felülmúlta a várakozásaimat. Szóval nagy sikert arattam vele, úgyhogy nekem már megérte a 40 fokos 3 napos konyhaláz.

Beírom mind a hat receptet, külön-külön, nem hallgatva el az esetleges kudarcélményeimet sem, mert azért az is akadt. Induljon hát a 6 részes aprósüti-szappanopera.