2007. szeptember 16., vasárnap

Csirkemell almába töltve



Azt a címet is adhattam volna akár ennek a receptnek, hogy two in one kaja, hogy miért, nos arról majd később. Elöljáróban rögtön el kell mondjam, hogy erre a receptre nemrégiben bukkantam rá Szakács Ildikó: A név kötelez c. blogjában. Nagyon gusztusos volt a fotón és Ildikó olyan étvágygerjesztően írt róla, hogy úgy éreztem ezt muszáj kipróbálnom. Kicsit a magam szájízére formáltam a receptet, kihagytam belőle a mézet és a diót. Szóval először is beszereztem két almát. (Azért csak kettőt, mert Ildikó azt írta, hogy ez egy nagyon kiadós kaja, azzal pedig tökéletesen tisztában voltam,hogy az én uram fejében meg sem fog fordulni, hogy ezt megkóstolja. Hiába nem egy kísérletezgetős fajta..)Almák közepét kivájtam, most jó szolgálatot tett a nemrégiben akciósan beszerzett kütyü ( a nevét most meg nem mondom), azzal szedtem ki a belsejüket.

Azután jött a töltelék: két közepes csirkemellet nem túl nagy kockákra vágtam, kevés olajon fehéredésig sütöttem, tettem hozzá fűszereket: sót, borsot, majorannát és kakkukfüvet és felöntöttem kb. 2 dl főzőtejszínnel, hagytam egy kicsit, hogy összerottyanjon, azután egy kanállal az almák közepébe púpoztam egy jó csomót, megszórtam reszelt sajttal. ( sima trappistával,bár Ildikó szerint nagyon finom füstölt sajttal is, de az nem volt otthon) Bedugtam a sütőbe és kb. 25-30 perc alatt az alma puhára sült és a sajt is megpirult. Nagyon guszta volt.

Itt akár véget is érhetne a történet, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy bizony mindezek ellenére nekem nem lesz a kedvencem ez az étel. Ugyanis hiába van az, hogy minden összetevőjét külön-külön szeretem, de együtt nem jött be. Méghozzá egyetlen ok miatt, almaszósz íze volt. És én nem szeretem az almaszószt. A maradékot odaadtam anyunak, aki viszont ódákat zengett arról, hogy milyen isteni finom. (No persze, ő szereti az almaszószt)

És akkor most jön elő a two in one kérdés. Ugyanis a töltelékből kimaradt egy adag, úgyhogy azt másnap simán beleöntöttem egy sütőtálba és megsütöttem. Rizsre tettem rá és mit mondjak, isteni finom volt. Ilyet biztos, hogy csinálok máskor is. Csak alma nélkül.

Nincsenek megjegyzések: