2009. szeptember 26., szombat

Túrótorta


Egy családi-házi kedvenc receptje következik. Évtizedek óta szerepel a családi repertoárban, de arra már senki nem emlékszik, hogy honnan is származik eredetileg. Mint ahogy arra sem tudja senki a választ, hogy miért túrótorta néven jegyezzük, hiszen mindig tepsiben készül, soha nem hagyományos, kerek tortaformában.
A legutóbb, amikor készítettem felmerült bennem a hagyománytörés gondolata. Eszembe jutott ugyanis, hogy olvastam itt a Zila formáról. Eszembe jutott, hogy ezzel a krémmel és piskótával is el tudnám képzelni. De mivel elég borsos áron és nehézkésen lehet hozzájutni, arra jutottam,hogy ugyan egy kis plusz munkával minimuffin formában is el lehet készíteni. Egyszerűn a kisült barna piskótás muffinok tetejét levágjuk, óvatosan kiszedjuk a belsejüket, oda jön a krém, majd rá a levágott tésztasapka. Hmmm... legközelebb kipróbálom, hagyomány ide vagy oda.

Túrótorta


1. A piskótához ha 10 tojásból készítjük, akkor 7 kanál liszt+3 kanál kakaó aránnyal dolgozzunk, ha 8 tojásos a piskótánk, akkor 6 kanál liszt és 2 kanál kakaót használjunk.


2. Krém készítése 2 lépésből áll: először 3 evőkanál lisztből és 2 és fél dl tejből sűrű krémet főzzünk. Kihűtjük!


3. Miközben hűl 25 dkg puha Rámát, 25 dkg túrót, 20-25 dkg porcukrot, 1-2 csomag vaníliáscukrot és 2 tojássárgáját robotgéppel habosra keverünk.


4. Miután a főzött krém kihűlt kicsit robotgéppel lazítjuk és apránként hozzáadjuk a túrós-tojásos-margarinos krémet és simává keverjük.


5. A piskótát kettévágjuk és megkenjük a krémmel (egy keveset hagyjunk a tetejére is)


6. Megkenjük a tetejét vékonyan a maradék krémmel, késsel bejelöljük a szeletek helyét és minden kocka-szelet közepére rakunk egy szem magozott meggyet.

3 megjegyzés:

Andi írta...

Jajjj...kedvencem, mindenképpen kipróbálom...

Andi írta...

Jajj kétszer ment...hülye vagyok.Töröld az egyiket, meg ezt is. Figyelni fogok legközelebb ígérem!!!!

citromfű írta...

Szia!
Hoztam neked egy kérdést: Tudatos vásárló vagy?

Remélem lesz időd és kedved válaszolni!
Citormfű