2009. február 15., vasárnap

Tortilla


Bizonyára sokan jártak már közületek Tupper-partin. Igen, ezek azok az alkalmak, amikor azon kívül, hogy megismerkedhetünk a rengetegféle edénnyel és használatukkal, még emellett mindig van "kötelező" jellegű sütés-főzés, mintegy demonstrálva azt, amit előtte szóban meghallgattunk. Több olyan receptre is sikerült már szert tennem ezeken az alkalmakon, amiket azóta is előszeretettek használok. Ilyen a tupperes lasagne vagy például az almás-diós muffin. Pár héttel ezelőtt egy ilyen alkalommal ismerkedtünk meg a tortillasütéssel. A siker frenetikus, a hatás pedig maradandó volt (és nem csak kilók formájában :)) Azóta már többször elkészítettük, főleg az Uram, aki egy újabb mániával bővítette a repertoárját a lángos és kenyérsütés után. A recept egyszerű és másnap is felhasználhatóak a kisütött lapok. (állítólag le is lehet őket fagyasztani, nálunk eddig sosem maradt annyira számottevő mennyiség, amivel érdemes lett volna próbálkozni)

Tortilla Tupper módra

Hozzávalók: 30 dkg liszt, 4 evőkanál olaj, 1 teáskanál só, fél csomag sütőpor + langyos víz

Elkészítés: a víz kivételéve a többi hozzávalót egy tálba rakjuk, összekavarjuk, majd a langyos vizet fokozatosan adagoljuk hozzá, addig amíg puha, ruganyos DE nem ragadós tésztát kapunk. Olyan állagra van szükségünk, amit anélkül lehet kinyújtani, hogy kellene alá liszt.

Ha ez kész, 15 percig pihentetjük, majd 6 golyót formálunk belőle és gyúrólapon nagyon vékonyra nyújtjuk. (szinte átlátszó legyen)

A lapokat felforrósított wokban vagy serpenyőben olaj nélkül kisütjük. Pár perc az egész, nagyon hamar sül, szinte fehér marad a tészta, csak néhány barna pötty jelenik meg rajta. Nem szabad túlsütni, mert akkor törni fog. A hő hatására egy kicsit összébb fog ugrani, zsugorodni- ez természetes.

Ha kész, töltjük, úgy, hogy félbehajtjuk vagy tölcsért formázunk belőle.




Töltelék: tulajdonképpen bármi lehet- maradék sült hús, rántott hús felkockácva, csirkefasírt (az uramnál ez volt a nyerő), gomba, paradicsom, paprika, uborka, saláta de tényleg bármi más amit szeretünk.

Hozzá jöhet majonéz, ketchup, chilli szósz, édes-savanyú mártás, salsa szósz stb.

salsa szósz


2 paradicsom
1 hagyma
1 kicsi konzerv paradicsompüré
2 gerezd fokhagyma
cukor, só, kakukkfű, koriander, chillipaprikapor vagy ha nincs csípős piros arany

A paradicsomot összevágjuk, a hagymával együtt apróra és feltesszük őket kevés olajon párolódni, addig amíg szinte homogén masszát kapunk. (ledarálhatjuk előtte a paradicsomot vagy turmixolhatjuk a kész pépet), hozzárakjuk az ízesítőket, fő, hogy kicsit csípős legyen (ízlés szerint), majd kis tálkában tálaljuk.

Mi tettünk a tetejére egy nagy adag reszelt sajtot is. Isteni finom és kiadós!

Megjegyzés: nagyon hamar elfogy, érdemes minimum dupla adaggal dolgozni.

Nincsenek megjegyzések: