2012. december 8., szombat
Advent 1. vasárnapja 2012.
Tejcsokoládés hókorongok
Hozzávalók:
100 g tejcsokoládé,
60 g margarin,
100 g cukor,
2 tojás,
22 dkg liszt,
1 kiskanál sütőpor.
Porcukor, hempergetni.
A margarint és az tejcsokoládét olvaszd fel a mikrohullámú sütőben.Add hozzá a tojásokat és a cukrot, majd szitáld bele a sütőporral elkevert lisztet.
Mélyhűtőbe pihentesd 30 percig (vagy hűtőszekrényben 2-3 órán át.).
Kézzel vegyél a masszából egy keveset, formázz belőle dió nagyságú golyókat és hempergesd meg a porcukorban. ( Kétszer, mert úgy lesz igazán szép rajta sütés után is a porcukor máz)
Zsírpapírral bélelt tepsire téve, előmelegített sütőben, alacsony hőfokon süsd 10 percig.
Vedd ki a sütőből, majd amikor kihűlt tárold fémdobozba.
Tipp: Az alap tészta mindenképpen legyen lehűtve, ettől marad duci a tészta a sütés után is és nem laposodik el! Akár egy egész éjszakán át a hűtőben hagyhatod.
2012. október 6., szombat
Krumplis-virslis egytálétel
Egyszerű, gyors, finom. Igazi ideális őszi vacsora vagy ebéd.
Krumplis-virslis egytálétel
1. Megpucolunk kb. 1 kg krumplit és nem túl vastagra felkarikázzuk.
2. Egy tepsit kivajazunk, majd ráterítjük a krumplit, megsózzuk és öntünk alá egy kevés vizet, majd alufóliával lefedve az előmelegített sütőben kb. 20-25 perc alatt majdnem teljesen puhára pároljuk. (Akitől ezt a receptet hallottam ő nem párolta elő, mindent egyszerre összetett, de én tartottam tőle, hogy nem fog megpuhulni, a többi alkotóelem meg megég- az én sütőm elég erős-nagy lánggal ég)
3. Miközben a krumpli készül elkészítjük a virsliket ( nálam 4 pár)- egy kis bemélyedést vágunk beléjük és sajtot tömünk bele, majd mindegyiket becsomagoljuk 1 szelet bacon/ császárszalonnába (utóbbi olcsóbb).
4. Lereszelünk kb. 10-15 dkg sajtot.
5. Ha a krumpli majdnem kész, befedjük tejföllel. 1 nagy dobozost kikevertem pár evőkanálnyi- fél decinyi tejjel, hogy könnyebb legyen elteríteni rajta.
6. Ennek a tetejére pakoljuk az előkészített virsliket, majd megszórjuk a reszelt sajttal.
7. Visszacsúsztatjuk a sütőbe- már nem kell lefedni- kb. 15 percre. Ez elég ahhoz, hogy a krumpli teljesen megpuhuljon, a virslik megsüljenek és a sajt jól megolvadjon.
8. Jó étvágyat!
2012. július 12., csütörtök
Rizses-csirkés egytálétel
Tény, hogy nem egy dizájnos, szép étel (bár nekem tetszenek a színei), cserébe viszont egyszerű, gyors és finom.
Rizses-csirkés egytálétel
1. Egy sütőtálnak (tepsinek) az egyik felébe belerakjuk a befűszerezett csirkealkatrészeket.
2. A másik felébe belerakjuk a megmosott rizst (személyenként egy marékkal) és ezt is sózzuk, borsozzuk.
3. Egy kis pohár tejfölt ( lehet több is, ha szeretnénk, hogy szaftosabb legyen) kikeverünk kb. 1 evőkanálnyi mustárral és rákenjük a hús tetejére. (Ebbe is mehet kevés só, bors, akár fokhagyma vagy ízlés szerint más fűszerek)
4. Különféle zöldségeket karikázunk fel : nálam paprika, paradicsom, hagyma és ezeket is a hús tetejére tesszük. ( Bátran mehet a rizsre is, jót fog neki tenni) Ezeket is ízesítsük.
5. Felöntjük vízzel, úgy hogy a rizst szinte teljesen ellepje, majd alufóliával lefedjük és sütőben puhára sütjük.
Megjegyzés: Csirkemell esetén ha vastag a hús, érdemes felkockázni, csíkozni, hogy jobban átjárják a fűszerek.
2012. július 1., vasárnap
Blogajánló- UFFBLOG
A blog neve uff- az UNOKÁINK IS FŐZNI FOGJÁK - szlogen rövidítve. Szerintem nagyon kreatív blogcím.
Ahol pedig megtalálhatjátok őket: www. uffblog.hu
Itt pedig a riport, amiben felfigyeltem rájuk: Reflektor riport az uffblogról
2012. június 10., vasárnap
Szerdán habcsók
Már a Nők Lapjában is kedveltem a szerző írásait, így amikor olvastam, hogy megjelent az első regénye, rögtön felkeltette az érdeklődésemet. Azért nem rohantam rögtön a könyvesboltba, de a második diplomám sikeres államvizsgája után azért megleptem magam vele. Nem csalódtam.
- Ideálisan könnyű, nyári olvasmány, ugyanakkor kicsit önsegítő jellegű is. A főszereplő ugyanis pont túl van egy váláson és éppen az új életét próbálja meg összerakni.
- Olvasmányos.
- Fordulatos.
- Szórakoztató.
- Egy gasztroblogger lány a főszereplője.
- Receptek is vannak benne, ha nem is direkten, de a szövegbe ügyesen beleágyazva.
Aki ilyen olvasmányra vágyik, annak bátran ajánlom.
Íme a regény rövid ismertetője:
Három hónappal korábban költözött el a férjétől. Két hete megbeszélték, hogy elválnak, tíz együtt töltött év, hét év házasság után. Eszter első kétségbeesésében gondolkodás nélkül a szüleihez ment. Nem is hozhatott volna ennél rosszabb döntést. Visszamenni abba a szobába, ahol felnőtt, csak annak a bizonyosságát erősítette, hogy mennyire önállótlan. 33 évesen újra gyereksorban tengődött, anyjáék lábujjhegyen jártak körülötte, néha sokatmondóan összenéztek, különösen, ha Edith Piafot hallgatott. Bizonyára azt hitték, megőrült. Tulajdonképpen közel is járt hozzá. Reggel elment dolgozni, egész nap nem evett, este találkozott valamelyik barátnőjével, hogy újra és újra elsírhassa a bánatát. Megittak néhány pohár bort, éjszaka volt már, mire hazakeveredett. Reggel anyja az alkoholgőzös gyerekszobába lépett be, hogy elhúzza a függönyt, és azzal a mozdulattal kinyissa az ablakot.”
Valahogy így ér véget Békési Eszter, pr-es és gasztroblogger házassága. És itt kezdődik a Szerdán habcsók története egy fiatal nőről, aki egy nagy pofon után megpróbál talpra állni, és elhinni, hogy nincs olyan, hogy soha többé.
Papp Diána újságíró, a Nők Lapja vezető-szerkesztője első regényében receptet ad a bátorsághoz, a szabadsághoz, azaz egy új élethez. És néhány ellenállhatatlan ételhez…
2012. március 4., vasárnap
Morzsás-almás

Igen ez a híres angol morzsasütemény a crumble magyar elnevezése. Próbálkoztam már vele egyszer: akkor erdei gyümölcs mixet raktam a morzsa alá. Nem volt rossz, de egy időre mégis feledésbe merült. Tegnap láttam meg ezt az almás változatot (Altair receptje) a Válságkonyha oldalon és ma el is készült. Sokkal jobb, mint amilyenre emlékeztem. Tejszínhabbal ettük a Csajok háborúja című habkönnyű film alatt. Soha rosszabb vasárnap estét.
Rengeteg féle recept kering a neten én most e szerint dolgoztam.
Morzsás-almás
1. Elkészítjük a morzsát: 25 dkg liszt, 1 csapott teáskanál sütőpor, 10 dkg margarin, 2 evőkanál cukor és 1 tojás keverékéből édes morzsát gyártunk. Nem szabad sokáig tapogatni, mert elég a kezünk alatt a tészta. Ha kész kicsi időre hűtőbe rakjuk.
2. Az almákat közben megpucoljuk, feldaraboljuk és sütőtálba rendezzük. Az alma savanyúságától függően 1-2 evőkanál cukrot kikeverünk egy kis fahéjjal és rászórjuk. Majd jöhet a morzsa, amit egyenletesen terítsünk szét a gyümölcs tetején.
3. Kb. 30-40 perc alatt, nem túl erős tűzön készre sütjük.
4. Tejszínhabbal, vaníliafagyival vagy csak úgy önmagában tálaljuk.
2011. augusztus 11., csütörtök
Finom kefíres lángos
2011. július 5., kedd
Műköröm és kovászos uborka szőlőlevéllel

2011. július 3., vasárnap
Kakaós gombóc

Mézestekercs

Ebben az őszies nyárban nem is tűnik ki igazándiból egy hozzávalóiban és ízvilágában is teljesen karácsonyi, téli sütemény. Az előző kuglófhoz hasonlóan ez is a maradékfelhasználás jegyében készült. Volt egy fél üveg szilvalekvárom, egy kis zacskó dió a fagyasztóban és némi méz. A házban isteni illat volt miközben sült a sütemény, az íze pedig még ebben az antinyárban is garantáltan, ugyanolyan nagyon finom.
2011. július 1., péntek
Ananászos-kókuszos kuglóf

2011. június 24., péntek
Magozott meggy eltevése nyersen- tapasztalatokkal kibővítve
.jpg)
Hogy miért magozott? Nos azért mert inkább süteményekbe, pitékbe, feketeerdő tortákba szánom, mint csak úgy simán megenni. Ehhez viszont kényelmesebb, ha már nem kell vele a felbontás után dikicselni. Ráadásul (és lehet, hogy ez csak az én heppem) szerintem sokkal nehezebb és koszosabb dolog a kész befőttet kimagozni mint előtte. Persze így sem egy leányálom, de a meggymagozó sokat lendített az ügyön. Hála a feltalálójának érte.
A receptet a neten találtam, méghozzá Jutka néni szakácskönyvének befőzésről szóló részében. Sok egyéb jó ötlet mellett, itt találtam meg a nyersen eltett meggybefőtt receptjét. Szóról-szóra úgy készítettem, ahogyan ott áll.
A kimagozott meggyet egy nagy kotliban a cukorral és a nátrium benzoáttal összekevertem (tiszta kézzel-így volt a legegyszerűbb), majd a kimosott üvegekbe töltöttem őket és szépen felsorakoztattam őket a polcon.
Napokig figyeltem őket, de azonkívül, hogy valóban tekintélyes mennyiségű levet engedtek, semmilyen más furcsaságot nem tapasztaltam.
Amikor felhasználom az első üveget, ígérem beszámolok a további tapasztalatokról.
Citromos piskótatekercs (Stahl Judit féle)

- A piskótához:
- 4,5 dkg vaj
- 3 db tojás
- 9 dkg cukor
- 9 dkg finomliszt
- 1 csipet só
- A tejfölös krémhez:
- 30 dkg puha vaj
- 1 evőkanál finomliszt
- 1 dl tej
- 7,5 dkg cukor
- 1 dl tejföl
- 2 db citrom
- 1 db vaníliarúd
Elkészítés
Tejfölös krém
1. Megolvasztunk 5 dkg vajat egy nagyobb lábosban. Hozzászórjuk a lisztet, kézi habverővel elkeverjük. Ezután továbbra is kevergetjük, miközben apránként hozzáöntjük a tejet. Az egészből mérsékelt lángon, folyamatosan keverve, sűrű alapkrémet főzünk kb. 6-7 perc alatt.
2. A még meleg alapkrémbe robotgéppel beledolgozzuk a maradék vajat és a cukrot, hogy mindkettő teljesen felolvadjon. Ezután a géppel belevegyítjük a tejfölt, a citromok megreszelt héját, 2 evőkanál friss citromlevet és a vanília kikapart belsejét is.
3. A tejfölös krémet kihűtjük, aztán a mélyhűtőben kenhetően sűrűre dermesztjük, de vigyázzunk, ne fagyasszuk meg! (1 nappal korábban is elkészíthető, ekkor elég a hűtőbe tenni.)
Piskótatekercs
1. A sütőt előmelegítjük 175 fokra (gázsütőn 4-es fokozat). Sütőpapírt terítünk egy 40x30 cm-es, keskeny peremű tepsibe.
2. A vajat megolvasztjuk, kihűtjük. A tojásokat és a cukrot robotgéppel 5 perc alatt alaposan felhabosítjuk egy nagy tálban. A lisztet összevegyítjük a sóval, és 2-3 részletben fakanállal óvatosan beleforgatjuk a cukros tojáshabba. Végül a masszára finoman rálocsoljuk a kihűlt vajat, és fakanállal azt is beleforgatjuk.
3. A piskótamasszát széles pengéjű késsel egyenletes rétegben elsimítjuk a sütőpapíros tepsin és 14 perc alatt megsütjük. Ezután rácsra tesszük 2-3 percre, és közben kiterítünk egy konyharuhát az asztalra, amelyet kevés vízzel megspriccelünk.
4. Az enyhén nedves konyharuhára átfordítjuk a még meleg, de már nem forró piskótát a sütőpapíros oldalával felfelé nézve. Lehúzzuk róla a sütőpapírt, és a konyharuha segítségével feltekerjük. Így hagyjuk kihűlni.
Összeállítás
1. A kihűlt piskótát kitekerjük a konyharuhából és szétkenjük rajta a tejfölös krém 2/3-ad részét. Ezután újra feltekerjük, immár konyharuha nélkül.
2. A piskótatekercset áthelyezzük egy sütőpapíros tálcára és a külsejét bekenjük a maradék tejfölös krémmel.
3. Pár órára hűtőben dermesztjük, hogy összeérjenek az ízek.
2011. június 19., vasárnap
Jó beleharapni sült krumpli

Lassan egy év telt el úgy utoljára írtam ide valamit. Nem volt ennek különösebb oka, egyszerűen elfogyott a szufla, a lelkesedés. Használóként azonban rendszeresen visszajártam, hiszen ide gyűjtöttem össze a receptjeimet. Egy ideje már megfordult a fejemben, hogy újra elkezdek írni, mert én szerettem ezt csinálni, örültem, ha jöttek a visszajelzések, hogy ez vagy az jól sikerült. Valószínűleg az is közrejátszott, hogy nem is nagyon volt mit posztolni, nem igazán születtek új dolgok, csak amik már szerepeltek a blogon.

2010. szeptember 25., szombat
Szilveszteri aprósütemény
.jpg)
A név megtévesztő lehet, ennek az aprósüteménynek az égvilágon semmi kötődése sincs-legjobb tudomásom szerint- a szilveszterhez, mint ünnephez. Mióta az eszemet tudom, így emlegetjük, a családi receptesfüzetben is ilyen néven szerepel. Ez volt az első sütemény, amit megsütöttem amikor lassan nyolc éve összeköltöztünk. Nagy mellénnyel álltam neki. Ki, ha én nem alapon. Ehhez képest kemény lett mint a kő és többnapi zacskóban puhítás után sem lett jobb a helyzet. Utána évekig nem került elő a recept. Néhány hónapja azután mégis nekiálltam és isteni finom és omlós lett. Azóta is bármikor sütöm szinte pillanatok alatt megpuhul és ugyanilyen hamar el is fogy. Hogy akkor régen mit rontottam el? Ma sem tudom. Talán az volt a tanulópénz, hogy megértsem a konyhában is szükséges egy jó adag alázat?! Mindenesetre a lecke sikeres volt. A süti pedig fiiiiiiiiiinom.
.jpg)
2010. augusztus 16., hétfő
Hagymás-kolozsvári szalonnás törtkrumpli
.jpg)
A recept a Paprika tévé egyik műsorából származik, ahonnan anyukám, mint törzsnéző jegyezte le és készítette el. Nekem is küldött belőle kóstolót és annyira finom volt, hogy hétvégén én is nekiálltam elkészíteni.
2010. augusztus 7., szombat
Túrórudival töltött minimuffin
.jpg)
2010. augusztus 5., csütörtök
Császárszalonnás melegszendvicskrém
.jpg)
2010. július 7., szerda
Görög(ös) tekercs
.jpg)
Görög(ös) tekercs
Tortilla lapok- én készítettem, recept itt.
Tzatziki- uborkát juliennre vágattam Janival és megsóztam (az uborkát), 2 kisdobozos joghurtot lecsepegtettem kb. fél óráig-utána hozzákevertem egy Kotányis tzatzikis salátaöntetport és kész is volt (igen tudom, hogy por nélkül is lehet tzatzikit készíteni, csupán fokhagyma, só, bors kell bele, de nekem ez nagyon bejött- és a tasak elején ott vírit a 100% természetes összetevők felirat- én hiszek nekik)
sült hús - nálam most csirkemell volt, de bármi mást is el tudok képzelni
Alufóliára tesszük az enyhén felmelegített tortillát, szétterítjük rajta a tzatzikit, majd a húst. Feltekerjük a fóliával és ehetünk is.
Ezt a fóliás trükköt a Rita konyhájának egyik videójában láttam, nagyon praktikus, nem potyog ki alul a belerakott anyag.
2010. július 3., szombat
Zöldbabfőzelék
.jpg)
2010. június 13., vasárnap
Kolbászos,sonkás csónakok
.jpg)
2010. május 15., szombat
Életjel-fotókkal
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
2010. március 14., vasárnap
Fetás-paradicsomos melegszendvics
.jpg)
2010. március 7., vasárnap
Borsóleves vajasgaluskával
.jpg)
2010. február 28., vasárnap
Hamburgerzsemle
2 ek. cukor
1 tk. só
40 g olaj
1 tojás
100 g joghurt
60 dkg liszt
2 dkg élesztő
2010. február 7., vasárnap
Tejszínes-póréhagymás csirkemellragu
.jpg)
2010. február 6., szombat
Válságkonyha-blogajánló

2010. január 10., vasárnap
Steak burgonya mustárral

A kissé fellengzős cím ellenére ez gyakorlatilag egy hasábokra vágott sült krumplit jelent, egy igencsak finom mustáros kencébe forgatva.
Millie-nél találkoztam ezzel a recepttel először, már akkor is tetszett, de hosszú hónapokig nem próbáltam ki, mert visszatartott az, hogy nem volt magos mustárom és a leírás szerint csak az a jó. Így talonban maradt. Azután egy vasárnap ismét a kezembe akadt és úgy döntöttem lesz ami lesz, egyszer élünk én bizony elkészítem sima, mezei mustárral. És, láss csodát, az eredmény lenyűgőző lett. Friss, ízletes, különleges ízvilágú köret, ami tényleg már önmagában is elég lehet. Azóta már kipróbáltam magos mustárral (a Lidlben vettem, potom pénzért), de bevallom, ha elfogy, nem fog megakadályozni abban, hogy újra és újra elkészüljön ez a remek kis köret.
(valahol olvastam, hogy volt aki úgy oldotta meg a hiányzó magos mustárt, hogy a sima mustárhoz, mustármagot kevert-szóval a lehetőségek tárháza végtelen)
Steak burgonya mustárral (Millie receptje)
Hozzávalók:
Kb. 1,5 kg krumpli hasábokra (negyedekre)vágva- újkrumplinál rajta lehet hagyni a héját, utána én már pucolom.
Fél pohár magvas mustár-vagy a fent említett alternatívák egyike (én Globus mustárból tettem, nem mértem ki mennyi, de kb. 5-6 evőkanálnyi biztosan volt)
két ek olvasztott vaj
két ek olivaolaj
2 ek citromlé
egy citrom reszelt héja
egy ek szárított oregánó
egy tk só
sok-sok frissen őrölt bors
A krumpli kivételével összekeverjük a hozzávalókat, majd ráöntjük a krumplikra a keveréket és jól összeforgatjuk.
Kibélelünk egy nagy tepsit (vagy két tepsit) sütőpapírral és rátesszük a krumplit, úgy hogy egy sorban legyenek.(a sütőpapír fontos momentum, különben órákig suvickolhatsz)
220 fokos sütőben időnként átforgatva kívül ropogósra, belül puhára sütjük őket kb egy óra alatt.
2010. január 3., vasárnap
Sajttal töltött sonkaszeletek rántva

.jpg)
Nos kezdjük az új évet egy fantasztikus recepttel. Recepttel?! A csudát! Ez nem is recept, de nálunk jött, látott, győzött és mindent vitt.
Fogsz két szelet sonkát- amelyiket szeretedet vagy éppen kapsz a boltban- lehet ez csirkemell, uzsonna, pizza vagy gépsonka- szóval bármilyen. Olyannyira bármilyen, hogy Janinak a Pick chillis párizsijából készül.
Szóval a két szelet sonka vagy felvágott közé beraksz egy szelet sajtot. ( ha olyan szerencsés vagy, hogy vágnak neked vékony szeleteket a boltban, akkor azt, ha nem te gyártasz egy éles késsel)
Ha elkészültek a "sonkás-sajtos" szendvicseid, akkor bepanírozod őket, pont úgy ahogy a rántott húsnál: liszt-tojás-zsemlemorzsa.
Ezekután forró olajban kisütöd őket. HMMMM....
Komolyan mondom fantasztikus, olyan az íze mintha csirkemellet ennél. Teljesen rá lehet kattanni. Eheted salátával, vagy bármilyen körettel- rizs, krumpli. Bár olyan laktató, hogy önmagában is megállja a helyét.
!- Nem tesz jót neki, ha előre bepanírozod, mert átázik a bundája. És nem, akármilyen hihetetlen, nem folyik ki belőle a sajt.
!- Az olaj tényleg forró legyen, és ne kislángon süsd, mert akkor magába szívja az olajat.
Ui: igen jól látjátok a két kép közti különbséget, most jöttem rá, hogy mások képei miért olyan tökéletesek. Rátaláltam egy képszerkesztő programra. Nos az eredmény szembetűnő, gondolom nem kérdés melyik az eredeti és a kissé feltuningolt kép?
.jpg)
.jpg)



