2019. augusztus 8., csütörtök

Fetával és paradicsommal sült csirkemell (10.)

   Véleményem szerint a jelenleg kapható receptújságok közül a leginkább használható a Nők Lapja Konyha. Elég sokfélét vásároltam már próbaszerűen, de sajnos gyakran egy számomra hasznos receptet sem találtam bennük. A Nők Lapja Konyhájában viszont minimum 5-öt biztos, hogy mindig bejelölök magamnak. Azokra az oldalakra, amelyek szimpatikusak kis színes jelölőket ragasztgatok és így később is könnyen vissza tudom nézni, hogy hol találtam valami elkészítésre érdemeset. Ezt a receptötletet is onnan vettem, igaz én kihagytam belőle a kaprot, mert nem szeretem, de így is finom volt.

Fetával és paradicsommal sült csirkemell

Hozzávalók:

- kb. 80 dkg csirkemell
- 20 dkg feta sajt
- kb. 8-10 koktélparadicsom


Elkészítés:

1. A csirkemellből szeleteket vágunk ( ne legyenek túl vékonyak, mert akkor könnyen ki fognak száradni), sózzuk, borsozzuk őket, majd kevés olajon, serpenyőben mindkét oldalukat kb. 3-3 perc alatt süssük őket elő.

2. A feta sajtot kisebb kockákra feldaraboljuk, a koktélparadicsomokat negyedeljük és egy keverőtálban összekeverjük őket. Megszórjuk kevés borssal.

3. Az elősütött hússzeleteket kivajazott/kiolajozott tepsibe/sütőtálba helyezzük szorosan egymás mellé, majd a sajtos-paradicsomos keverékünket ráhalmozzuk.

4. Előmelegített sütőben (180 C fok) megsütjük kb. 8-10 perc alatt.

5. Párolt vagy főtt rizzsel tálaljuk. ( a rizst óvatosan sózzuk, hiszen a feta elég sós, nehogy a kettő együtt túl sós legyen-inkább utólag korrigáljuk az ízeket)

+ tipp: én a kimaradt sajtos-paradicsomos kevercset pirítóssal megettem vacsorára.

2019. augusztus 2., péntek

Egy igazán finom chia puding (9.)

Régóta szerettem volna kipróbálni a chia magból készült pudingot, mert nagyon sok jót olvastam arról, hogy milyen szuperegészséges dolog a chia mag. Most végre rávettem magam és nem bántam meg. A receptet Szandránál olvastam, de ide is feljegyzem, mert sajnos sokszor jártam már úgy, hogy a lementett link egy idő után, valamilzyen oknál fogva megszűnt.

Chia puding

Hozzávalók:

- 1,5 evőkanál chia mag
- 1 dl mandulatej (igazából szerintem bármilyen más tej is lehet, Szandra ezt ajánlotta, ezzel próbáltam ki, de azt gondolom ez ízlés és egyéni preferencia kérdése)
- édesítő ( ez is egyénileg választható-én nem bírom az eritritet, így fél evőkanál folyékony édesítőt raktam bele, de itt is mindenki azt válassza ki, ami neki szimpatikus, legyen az akár méz, juharszirup, eritrit vagy akár sima cukor is. Ki mit szeret.)

És igazából a recept ennyi.

- Egy lefedhető edényben jó alaposan elkeverjük a hozzávalókat, majd betesszük a hűtőbe.
 - Ahogy Szandra is írja a kulcs a gyakori keverés, főleg az elején. Ha nem kavarjuk át többször, akkor összeállhat csomókba, nem szívja meg rendesen magát. A keverés biztosítja, hogy ne legyenek benne csomók és, hogy minden szem jól meg tudja szívni magát.
- Jó, ha legalább 8-12 órát tud állni.
- Szerintem a legpraktikusabb egy kerek, műanyag kis edény, mert ebben könnyen fel lehet keverni, nem ül bele a puding a sarkokba.
- Evés előtt pakoljuk meg a tetejét gyümölcsökkel, az nagyon jót tesz neki. Szerintem a bogyósok állnak hozzá a legjobban- málna, szeder, áfonya, ribizli.