2019. augusztus 8., csütörtök

Fetával és paradicsommal sült csirkemell (10.)

   Véleményem szerint a jelenleg kapható receptújságok közül a leginkább használható a Nők Lapja Konyha. Elég sokfélét vásároltam már próbaszerűen, de sajnos gyakran egy számomra hasznos receptet sem találtam bennük. A Nők Lapja Konyhájában viszont minimum 5-öt biztos, hogy mindig bejelölök magamnak. Azokra az oldalakra, amelyek szimpatikusak kis színes jelölőket ragasztgatok és így később is könnyen vissza tudom nézni, hogy hol találtam valami elkészítésre érdemeset. Ezt a receptötletet is onnan vettem, igaz én kihagytam belőle a kaprot, mert nem szeretem, de így is finom volt.

Fetával és paradicsommal sült csirkemell

Hozzávalók:

- kb. 80 dkg csirkemell
- 20 dkg feta sajt
- kb. 8-10 koktélparadicsom


Elkészítés:

1. A csirkemellből szeleteket vágunk ( ne legyenek túl vékonyak, mert akkor könnyen ki fognak száradni), sózzuk, borsozzuk őket, majd kevés olajon, serpenyőben mindkét oldalukat kb. 3-3 perc alatt süssük őket elő.

2. A feta sajtot kisebb kockákra feldaraboljuk, a koktélparadicsomokat negyedeljük és egy keverőtálban összekeverjük őket. Megszórjuk kevés borssal.

3. Az elősütött hússzeleteket kivajazott/kiolajozott tepsibe/sütőtálba helyezzük szorosan egymás mellé, majd a sajtos-paradicsomos keverékünket ráhalmozzuk.

4. Előmelegített sütőben (180 C fok) megsütjük kb. 8-10 perc alatt.

5. Párolt vagy főtt rizzsel tálaljuk. ( a rizst óvatosan sózzuk, hiszen a feta elég sós, nehogy a kettő együtt túl sós legyen-inkább utólag korrigáljuk az ízeket)

+ tipp: én a kimaradt sajtos-paradicsomos kevercset pirítóssal megettem vacsorára.

2019. augusztus 2., péntek

Egy igazán finom chia puding (9.)

Régóta szerettem volna kipróbálni a chia magból készült pudingot, mert nagyon sok jót olvastam arról, hogy milyen szuperegészséges dolog a chia mag. Most végre rávettem magam és nem bántam meg. A receptet Szandránál olvastam, de ide is feljegyzem, mert sajnos sokszor jártam már úgy, hogy a lementett link egy idő után, valamilzyen oknál fogva megszűnt.

Chia puding

Hozzávalók:

- 1,5 evőkanál chia mag
- 1 dl mandulatej (igazából szerintem bármilyen más tej is lehet, Szandra ezt ajánlotta, ezzel próbáltam ki, de azt gondolom ez ízlés és egyéni preferencia kérdése)
- édesítő ( ez is egyénileg választható-én nem bírom az eritritet, így fél evőkanál folyékony édesítőt raktam bele, de itt is mindenki azt válassza ki, ami neki szimpatikus, legyen az akár méz, juharszirup, eritrit vagy akár sima cukor is. Ki mit szeret.)

És igazából a recept ennyi.

- Egy lefedhető edényben jó alaposan elkeverjük a hozzávalókat, majd betesszük a hűtőbe.
 - Ahogy Szandra is írja a kulcs a gyakori keverés, főleg az elején. Ha nem kavarjuk át többször, akkor összeállhat csomókba, nem szívja meg rendesen magát. A keverés biztosítja, hogy ne legyenek benne csomók és, hogy minden szem jól meg tudja szívni magát.
- Jó, ha legalább 8-12 órát tud állni.
- Szerintem a legpraktikusabb egy kerek, műanyag kis edény, mert ebben könnyen fel lehet keverni, nem ül bele a puding a sarkokba.
- Evés előtt pakoljuk meg a tetejét gyümölcsökkel, az nagyon jót tesz neki. Szerintem a bogyósok állnak hozzá a legjobban- málna, szeder, áfonya, ribizli.

2019. július 29., hétfő

Sajtos cukkinifasírt (8.)

Gyors, finom, egyszerű, könnyű, egészséges, kiadós, olcsó, saját ízlésre szabható, variálható. Mi más kell még?

Sajtos cukkinifasírt

Hozzávalók:

- cukkini (lehetőleg zsenge, aminek még nem kemény a héja és nem magos a közepe)
- zsemlemorzsa
- reszelt sajt
- tojás
- só, bors


Elkészítés:

1. A cukkini két végét levágjuk, majd lereszeljük a sajtreszelő nagy lyukán. Lesózzuk és kb. 10 percig állni hagyjuk, hogy levet eresszen!

2. A cukkinit kevés vízzel átöblítjük majd gondosan kicsavarjuk.

3. Rakunk hozzá 1 tojást, reszelt sajtot és egy kevés zsemlemorzsát. Ez utóbbiból annyit tegyünk hozzá, hogy egy jól formázható, de nem túl kemény masszát kapjunk.

4. Formázzunk fasírtokat belőle, forgassuk meg őket zsemlemorzsában (ez egy plusz kérget ad neki) és forró olajban, nem túl magas lángon süssük ki!

5. Önmagában is finom, de bármilyen főzelék vagy köret mellé adhatjuk.

6. Bátran variáljuk: mehet hozzá apróra vágott sonka, zöldfűszerek- kinek-kinek ízlése szerint.

2019. július 23., kedd

Sonkás tükörtojás pritaminpaprikában (7.)

Nem igazán voltak még a blogomon reggeli receptek, de ez az egyszerű, finom, de gyors étel ide kívánkozott. Semmi különleges nincs benne, de sokszor pont az ilyen egyszerű ötletek nem jutnak az ember eszébe.

 Sonkás tükörtojás pritaminpaprikában 

 Hozzávalók: 

 - tojás
- sonka
- pritaminpaprika
-só
-bors


Elkészítés:

1. A tapadásmentes serpenyőbe belerakjuk
a sonkákat.

2. A pritaminpaprikát vastag szeletekre vágjuk (annyi szeletre lesz szükségünk, ahány tojást akarunk sütni) Vastagra vágjuk kb. 1,5-2 centiméteresre. Fektessük őket a sonkákra!

3. Üssünk minden paprikába egy tojást!

4. Sózzuk, borsozzuk!

5. Lefedve, alacsony lángon addig süssük, ameddig a tojás jó nem lesz. (ez mindenkinél más-valaki lágyabban, van aki teljesen keményen szereti)




2019. július 14., vasárnap

Lecsós-csirkés krumpli (6.)

Hú, ez az utóbbi idők egy legfinomabb újdonsága volt. Az ötletet Fatimapankától kaptam, aki egy padlizsános lecsót töltött krumpliba.
Itt megnézhetitek videón:https://www.youtube.com/watch?v=phe_auqMb14
 Itt pedig blogbejegyzésben: https://yamainthekitchen.wordpress.com/2017/10/31/padlizsanos-lecso-krumpliban/
 Én ezt most egy kicsit leegyszerűsítettem, átszabtam és raktam bele némi húst is, és így már nem lett vegán, de így is nagyon finom lett. Üveges lecsóból készítettem, nyilván lehet hagyományosból is, de ez most az extra, turbó verzió volt.

  Lecsós-csirkés krumpli


Hozzávalók: 
- egy fél csirkemell felkockázva 
- egy üveges lecsó 
- olaj
 - kb. fél-1 kg krumpli 
- egy fél cukkini (azért csak ennyi, mert nekem most ennyi volt otthon)

 Elkészítés:

 1. A krumplikat megfőzzük héjában, majd megpucoljuk őket és vastag szeletekre vágva egy sütőtálba tesszük.
   2. Amíg a krumplik főznek elkészítjük a lecsós ragunkan: a kockára vágott csirkemellet  kevés olajon lepirítjuk,sózzuk, borsozzuk, majd kicsit vízzel felöntve puhára főzzük. Ha kész, mehet rá a lecsó és bele a felkockázott cukkini. Ezekkel együtt még pár percig összerottyantjuk és kész is.
 3. A krumpliágyra rásimítjuk a lecsós ragunkat, majd sütőbe toljuk és kb. 10-15 perc alatt összesütjük. 

 Finom, kiadós egytálétel, amit igazából lehet cifrázni még más zöldséggekkel, kinek-kinek az ízlése szerint.

2019. június 10., hétfő

Menzaihletésű fokhagymás-paprikás szelet (5.)


Napok óta ez járt a fejemben. Régen a menzán gyakran adták ezt, általában krumplipürével. Gondolkodtam, hogyan tudnám ezt újraalkotni, kérdezősködtem, hátha másoknak van rá ötlete. :) Végül ezekből és a saját kútfőmből gyúrtam össze a végleges változatatot és tökéletes lett. Még az illata is olyan lett, hát még az íze. Semmi különös, de egyszerű, gyors és finom étel. Én most csirkemellből csináltam, alapból szerintem sertésből volt, nyilván olyankor tovább kell a húst puhítani.

Menzaihletésű fokhagymás-paprikás szelet

Hozzávalók:

-csirkemell
-olaj
-1-2 gerezd fokhagyma
- kevés liszt, pirospaprika
-só, bors



1. A csirkemelleket szeletekre vágjuk, kicsit klopfoljuk, sózzuk, borsossuk. Kicsit állni hagyjuk.

2. Lisztet összekeverünk pirospaprikával és megforgatjuk benne a hússzeleteket.

3. Kevés olajon  a húsok mindkét oldalát kicsit elősütjük.

4. Felöntjük kevés vízzel. (ha fogy, folyamatosan adagolunk még hozzá)

5. 1-2 gerezd reszelt fokhagymát tesszünk hozzá.

6. Addig főzzük, amíg a hús puha nem lesz. Közben az ízeket kóstolgassuk és, ha szükséges korrigáljunk rajtuk.

7. Krumplipürével tálaljuk. (vagy amivel szeretnénk :) Nekem volt még egy kis vajas újkrumplim, azzal ettem, azzal sem volt ám rossz.

2019. május 1., szerda

Nagyon finom "pizza" teljes kiőrlésű tortillából (4.)


Ismét egy egészségesebb variáció a pizzára, legalábbis a full fehérlisztes tésztájúhoz képest mindenképpen. A legjobb teszt a férjem, aki messziről kiszúrja az alternatív, bio, cukormentes, diétás dolgokat. Ezt ő is megkóstolta és azóta ő magától kérte, hogy csináljak neki még ilyet. Szóval, ha az ő szűrőjén átment, akkor az már jelent valamit. Igazából az alapötletbe a Youtubon futottam bele és azt csináltam meg először, utána pedig egy kicsit variáltam rajta.

Tortillapizza-teljes kiőrlésű tortillából

Elkészítés:

  1. A teljes kiőrlésű tortillalapot sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük.
 2. Megkenjük a pizzaszósszal. (ez lehet sima paradicsompüré, fűszerezve- én egy kis tubusos pizzakrémmel szoktam felturbózni) 
 3. Jöhetnek rá a feltétet ízlés szerint (sonka, kukorica, uborka, paradicsom, szalámi stb. stb.- ki mit szeretne) 
 4. Ezután megszórjuk light sajttal és pár perc alatt- a sajt olvadásáig sütőben megsütjük. (az eredeti ötletben azt javasolták, hogy a szélét kenjük körbe olívaolajjal,hogy ne száradjon ki, de szerintem ha a szószt kenjük ki odáig és nem sütjük túl sokáig akkor nem lesz baj) 

 No szóval eddig az eredeti ötlet. Finom így is, de viszonylag nehéz enni, ezért én annyiban módosítottam, hogy egy másik lapot is megkentem a pizzaszósszal és a kész tortillapizza tetejére borítottam. Jól összenyomkodtam és így sütöttem kb. 5-8 percig, nem túl meleg sütőben, nem túl nagy fokozaton, addig amíg átmelegszik és a sajt is jól megolvad benne. Ezután pizzavágóval szeletekre vágjuk. 

 Nyilván így a plusz lap-plusz kalória,de pl. ha másnap vinni akarjuk magunkkal reggelire, ebédre, akkor így sokkal könnyebben szállítható.

2019. április 27., szombat

Isteni finom, cukormentes kókuszgolyó Gullon kekszből (3. )


 Ezt a receptötletet Temesanikó vlogjában láttam és mivel alapból is kedvelem ezt a fajta cukormentes kekszet, mindenképpen ki szerettem volna próbálni. Azt kell mondanom, hogy felülmúlta minden várakozásomat. Ha valaki nem tudja, hogy csupa diétás hozzávalóból áll, nem fogja tudni megmondani. Szerintem finomabb, mint az eredeti. Zseniális. Nálunk biztosan alapdarab lesz. A hozzávalók gyakorlatilag a képről leolvashatók, de azért jöjjön egy rövid leírás.

Hozzávalók:
- Gullon cukormentes rostdús keksz
- light baracklekvár
- csökkentett zsírtartalmú, nem cukrozott kakaópor
- kókuszreszelék


A kekszet finomra daráljuk és teljesen ízlés szerint rakunk hozzá kakaóport és lekvárt, hogy egy nem ragadós, nem túl kemény, jól formázható, ízletes masszát kapjunk. Szerintem nem hiányzik belőle semmilyen plusz édesítő, de aki esetleg szeretné rakhat hozzá. Mindenkinek más ízlik, van aki több kakaóporral, csokisabban szereti van aki inkább a baracklekvár ízét erősítené jobban. Kóstolgassátok és amikor nektek ízlik és az állaga is jó, akkor jöhet a gombócformázás és a kókuszreszelékbe hempergetés.


2019. január 20., vasárnap

Finom húskrém egyszerűen (2.)


Gyakran készítem ezt a húskrémet. Ez az én változatom, de mindenki variálja kedve, ízlése, szájíze szerint a receptet. Mehet bele mustár, majonéz, bármilyen zöldfűszer esetleg, aki szereti valamilyen csípős íz. Nálam nagy favorit: egyszerű, gyors, finom, kiadós.

Finom húskrém egyszerűen


Hozzávalók:

- csirkemell
- só
-bors
-tejföl
-vaj
- petrezselyem


Elkészítés:

1. A csirkemellet ( egy kisebb adaghoz egy fél csirkemell elég) megfőzzük. Ha éppen húslevest főzünk akkor megfőzhetjük abban. Ellenkező esetben egy húsleveskockával, esetleg delikáttal ízesített vízben főzzük meg a húst.

2. Ha megfőtt a hús, kicsit megvárjuk, hogy kihűljön, aztán vajjal, tejföllel, sóval, borssal, petrezselyemmel összeturmixoljuk, pépesítjük.

3. Pirítóssal, zöldségekkel, teával isteni finom reggeli, vacsora.

2019. január 13., vasárnap

Lecsós csirke egyszerűen (1.)

Hosszú-hosszú távollét után újra itt.  Semmi különösebb oka nem volt a szünetnek, egyszerűen nem volt lelkesedés, inspiráció. Azért rendszeresen vissza-visszajártam hiszen a saját receptjeimet is innen szoktam visszanézni. Most elkezdtem újra és van egy titkos tervem is, miszerint sikerüljön legalább 50 receptet posztolnom ebben az évben. No majd meglátjuk. A lényeg változatlan: csak semmi fenszizés, egyszerű, gyors, finom ételek jönnek, ahogy eddig is. Igyekszem mostanában egészségesebb ételekkel is próbálkozni, úgyhogy olyanok is feltűnhetnek.

Lecsós csirke egyszerűen


Hozzávalók:
- fél kiló csirkemell kissé vastagabb szeletekre vágva
- 1 üveges lecsó
- a csirkemell sütéséhez kevés olaj
- só
- bors
- víz


Elkészítés:
1. A felszeletelt csirkemelleket sózzuk, borsozzuk és kb. 15 percig állni hagyjuk.
2. Egy nagyobb serpenyőben, lábasban kevés olajat melegítünk és megsütjük rajta a csirkemellszeleteket.
3. Amikor már mindkét oldala megsült, ráöntjük az üveges lecsót és hozzáöntünk még kb. másfél üvegnyi ( a lecsó üvege) vizet és hagyjuk lefedve egy kicsit főni, sűrűsödni. Közben azért időnként megkeverjük, ránézünk és ha azt látjuk, hogy túlságosan sűrű önthetünk még hozzá vizet. Ezenkívül kóstolgassuk és ha szükséges fűszerezzük még. Óvatosan vele az elején, hiszen ez még sűrűsödni fog és akkor az ízek is intenzívebbek lesznek, inkább a végén korrigáljuk a még hiányzó ízeket.
4. Ha a csirke már jó puha, a szaft sűrű elkészült az egyszerű, gyors és finom ételünk.
6. Rizzsel vagy krumplipürével tálaljuk.


Tippek:
1. Lehet hagymát is rakni hozzá, én nem szerettem volna.
2. Készíthetjük persze a lecsót is saját magunk.
3. Köretként tálalhatunk hozzá egészségesebb alternatívaként bulgurt, barna rizst esetleg kuszkuszt is.