2007. július 13., péntek

Ham and eggs muffinformában


Az igazság az, hogy mindig is szerettem a sonka és tojás eme kombinációját. Csupán egyetlen problémám volt/van vele, hogy nem igazán bírom a tojást megenni, anélkül, hogy ne lennék beteg tőle. Pár hete egy késő éjszakai főzőműsorban, a Spektrumon, láttam ezt a ham and eggs sütési módozatot és szöget ütött a fejembe. A megvalósítás azonban egészen máig váratott magára. Bevásárlás közben ugrott be a gondolat, hogy mi lenne, ha ma végre ki is próbálnám. A felvágottas pultnál erősen gondolkodóba estem, hogy vajh milyen sonkát is vegyek hozzá, az eladó javasolta, hogy mi lenne, ha főtt füstölt tarjával próbálnám ki. Tetszett a gondolat, úgyhogy vágattam két szeletet és hazaérvén rögtön neki is kezdtem. Szilikonos formám van, úgyhogy semmit nem tettem bele-sima teflonosnál szerintem ajánlatos egy kis vajjal kikenni a formát. Beleigazgattam a tarjaszeletet, ráütöttem egy tojást, megszórtam pici sóval, tekertem rá frissen őrölt borsot azután előmelegített sütőben kb. 15-20 percig sütöttem. Ennyi idő alatt jól átsült, aki lágyan szereti a tojást az hamarabb kapja ki. Paradicsommal nagyon finom ebéd volt, úgyhogy megérte még akkor is ha most bizony fáj a fejem a tojástól.
Megjegyzés: Úgy emlékszem a csajszi a műsorban löttyintett rá egy korty tejszínt is, nálam ez kimaradt, egyrészt, mert nem volt otthon, másrészt pedig el is felejtettem csak most ugrott be.

Nincsenek megjegyzések: