2011. június 24., péntek

Magozott meggy eltevése nyersen- tapasztalatokkal kibővítve



Update: Az eredeti bejegyzés 2009. nyarán született, immáron 2 éve. Most, hogy újra gyakrabban járok errefelé, nézegettem a statisztikákat is, és a legtöbben (toronymagasan) ezt a bejegyzésemet keresik, olvassák. Mikor ezt a posztot írtam, ígértem, hogy írok a tapasztalatokról is. Nos, a befőttek kiállták az idő próbáját, egyet sem kellett kidobni. A legutolsót kb. 2 hete vitte el anyukám. Készült belőlük: leves, sütemény, szósz és ettük üresen is. Szóval a tapasztalataim jók, vágjatok bele nyugodtan.


A képen látható üveg magozott meggybefőtt nem mostanában készült, hanem kb. 1 hónapja. Az oka, hogy eddig ide nem került fel, nagyon prózai. Vártam, hogy egyáltalán megmarad-e. Ugyanis mivel nem dunsztolva készült, dunsztom se volt (hogy stílusos legyek), hogy nem forr-e fel pár nap alatt és hajíthatom ki a kukába. Anyukám szerint ugyanis, ha baj van, ez pár nap alatt bekövetkezik. Nos mivel még mindig bírják, jó reményekkel indulok és leírom, hogy hogyan is készült, nehogy elfelejtsem jövő évig.
Hogy miért magozott? Nos azért mert inkább süteményekbe, pitékbe, feketeerdő tortákba szánom, mint csak úgy simán megenni. Ehhez viszont kényelmesebb, ha már nem kell vele a felbontás után dikicselni. Ráadásul (és lehet, hogy ez csak az én heppem) szerintem sokkal nehezebb és koszosabb dolog a kész befőttet kimagozni mint előtte. Persze így sem egy leányálom, de a meggymagozó sokat lendített az ügyön. Hála a feltalálójának érte.

A receptet a neten találtam, méghozzá Jutka néni szakácskönyvének befőzésről szóló részében. Sok egyéb jó ötlet mellett, itt találtam meg a nyersen eltett meggybefőtt receptjét. Szóról-szóra úgy készítettem, ahogyan ott áll.

A kimagozott meggyet egy nagy kotliban a cukorral és a nátrium benzoáttal összekevertem (tiszta kézzel-így volt a legegyszerűbb), majd a kimosott üvegekbe töltöttem őket és szépen felsorakoztattam őket a polcon.
Napokig figyeltem őket, de azonkívül, hogy valóban tekintélyes mennyiségű levet engedtek, semmilyen más furcsaságot nem tapasztaltam.
Amikor felhasználom az első üveget, ígérem beszámolok a további tapasztalatokról.

Citromos piskótatekercs (Stahl Judit féle)




Mostanában nem nagyon sütök. Legutóbb húsvétkor. De a múlt vasárnapi esős délután kifejezetten alkalmas volt rá és amúgy is tervbe volt véve ennek a Stahl receptnek a kipróbálása. Nem csalódtam. Egy igazi nyári sütemény: üde, friss, finom és könnyű. Próbáljátok ki!
Szinte teljesen a recept szerint mentem: kivéve, hogy a vajat Rámával helyettesítettem és a tetejét nem díszítettem kandírozott citromhéjjal.

Az eredeti receptet itt találjátok.
Itt pedig videón is megnézhetitek, hogy hogyan készül.

Ui1: Én általában kifejezetten ódzkodok a tejfölös süteményektől, de ezt bátran ajánlom.
Ui2: A piskótatekercsem még soha nem sikerült olyan jól, mint most.

Citromos piskótatekercs

Hozzávalók:
  • A piskótához:
  • 4,5 dkg vaj
  • 3 db tojás
  • 9 dkg cukor
  • 9 dkg finomliszt
  • 1 csipet só
  • A tejfölös krémhez:
  • 30 dkg puha vaj
  • 1 evőkanál finomliszt
  • 1 dl tej
  • 7,5 dkg cukor
  • 1 dl tejföl
  • 2 db citrom
  • 1 db vaníliarúd

Elkészítés

Tejfölös krém
1. Megolvasztunk 5 dkg vajat egy nagyobb lábosban. Hozzászórjuk a lisztet, kézi habverővel elkeverjük. Ezután továbbra is kevergetjük, miközben apránként hozzáöntjük a tejet. Az egészből mérsékelt lángon, folyamatosan keverve, sűrű alapkrémet főzünk kb. 6-7 perc alatt.

2. A még meleg alapkrémbe robotgéppel beledolgozzuk a maradék vajat és a cukrot, hogy mindkettő teljesen felolvadjon. Ezután a géppel belevegyítjük a tejfölt, a citromok megreszelt héját, 2 evőkanál friss citromlevet és a vanília kikapart belsejét is.

3. A tejfölös krémet kihűtjük, aztán a mélyhűtőben kenhetően sűrűre dermesztjük, de vigyázzunk, ne fagyasszuk meg! (1 nappal korábban is elkészíthető, ekkor elég a hűtőbe tenni.)

Piskótatekercs
1. A sütőt előmelegítjük 175 fokra (gázsütőn 4-es fokozat). Sütőpapírt terítünk egy 40x30 cm-es, keskeny peremű tepsibe.

2. A vajat megolvasztjuk, kihűtjük. A tojásokat és a cukrot robotgéppel 5 perc alatt alaposan felhabosítjuk egy nagy tálban. A lisztet összevegyítjük a sóval, és 2-3 részletben fakanállal óvatosan beleforgatjuk a cukros tojáshabba. Végül a masszára finoman rálocsoljuk a kihűlt vajat, és fakanállal azt is beleforgatjuk.

3. A piskótamasszát széles pengéjű késsel egyenletes rétegben elsimítjuk a sütőpapíros tepsin és 14 perc alatt megsütjük. Ezután rácsra tesszük 2-3 percre, és közben kiterítünk egy konyharuhát az asztalra, amelyet kevés vízzel megspriccelünk.

4. Az enyhén nedves konyharuhára átfordítjuk a még meleg, de már nem forró piskótát a sütőpapíros oldalával felfelé nézve. Lehúzzuk róla a sütőpapírt, és a konyharuha segítségével feltekerjük. Így hagyjuk kihűlni.

Összeállítás
1. A kihűlt piskótát kitekerjük a konyharuhából és szétkenjük rajta a tejfölös krém 2/3-ad részét. Ezután újra feltekerjük, immár konyharuha nélkül.

2. A piskótatekercset áthelyezzük egy sütőpapíros tálcára és a külsejét bekenjük a maradék tejfölös krémmel.

3. Pár órára hűtőben dermesztjük, hogy összeérjenek az ízek.

2011. június 19., vasárnap

Jó beleharapni sült krumpli


Lassan egy év telt el úgy utoljára írtam ide valamit. Nem volt ennek különösebb oka, egyszerűen elfogyott a szufla, a lelkesedés. Használóként azonban rendszeresen visszajártam, hiszen ide gyűjtöttem össze a receptjeimet. Egy ideje már megfordult a fejemben, hogy újra elkezdek írni, mert én szerettem ezt csinálni, örültem, ha jöttek a visszajelzések, hogy ez vagy az jól sikerült. Valószínűleg az is közrejátszott, hogy nem is nagyon volt mit posztolni, nem igazán születtek új dolgok, csak amik már szerepeltek a blogon.
A visszatérést egy roppant egyszerű recepttet- ha ez egyáltalán annak nevezhető- kezdem.

Jó beleharapni sült krumpli

Azt hiszem ezt a fajta ételt nevezik steak burgonyának is. Valamikor régen egyszer vettünk valahol egy csomag fagyasztottat és nagyon ízlett, aztán valamiért eltűnt a hűtőpultokból.
Ez annak az utángyártása home made módra.
Félkövér
Ahogy már írtam nincs igazi recept.

1. Válogassunk kb. egyforma nagyságú krumplikat ( én most újból csináltam, de a dolog működik régivel is)
2. Ha régi krumplink van pucoljuk meg, ha új súroljuk jól le.
3. Főzzük meg őket- akár már itt is fel lehetne 4 hasábba vágni őket, de én egyben szoktam megfőzni őket és mikor kihűltek akkor darabolom fel őket. Vigyázat! Melegen nem lehet darabolni, mert szétesik!!!!!!!!
4. Hevítsünk bő olajat egy serpenyőben és rakjuk bele a hasábjainkat! Forgassuk őket, hogy minden oldaluk jó pirosra süljön.
5. Ha már szép aranybarna, szedjük ki és sózzuk meg.

Sütés előtt is be lehet dörzsölni egy kevés sóval, vagy pl. grill fűszerkeverékkel, úgy is nagyon finom.

Még üresen, egy salátával is nagyon finom, de bármilyen húshoz köretként is megállja a helyét.

Jó étvágyat!